Az aradi vértanúk nyomában
Október elején az Aradi levéltárban jártam. Kivételesen nem előző este mentem oda, hanem hajnali háromkor keltem és indultam útnak Aradra. Meglepő módon a határon semmit sem kellett várni.
FÉNYKÉPJEGY
Leparkoltam a levéltár előtt, ami a rendőrség mellett található és elindultam az állami kincstárba a fotójegyért.
A kincstár 8:30-kor nyit, de én már 8 órakor odaértem. Meg is állított a csendőr, hogy nem mehetek fel, várjak lent. Mondtam máskor fent kellett várnom, mondta, most lent. 
Eddig volt ott a szoba előtt egy gép, ami kiadta a sorszámot, ami tegyük hozzá két évig el volt romolva. Most viszont új gép volt elől, természetesen csak román nyelven, se magyar, se angol. Egy ott dolgozó hölgyet kaptam el, hogy segítsen, melyik gombot kell megnyomni. Közben ketten megelőztek, hiába voltam az első érkező. Míg vártam, felhívtam édesanyám, hogy jelezzem neki, megérkeztem rendben, meg elmeséltem, milyen volt az út. Az egyik elém bevágott idős nőt igencsak zavarta a beszéd. Hozzáteszem, nagyon halkan beszéltem. Először a cetlijét kezdte mutogatni a sorszámmal, nehogy elé vágjak. Eszem ágában sem volt… Nem nagyon bírta, egy percen belül a telefonálásba kötött bele. Elkezdett ott egymagában veszekedni velem. Én próbáltam kerülni a konfliktust, mondtam neki románul: nem értem. Erre oda lépett a szintén előttem lévő fiatal srác, és mondta tört magyarsággal, itt nem lehet telefonálni!
– Hova van kiírva? – kérdeztem
– Ott van kiírva! – és mutat a hátam mögé
– Oda az van írva, hogy kérjük csukja be maga után az ajtót… Feleltem. Erre szó nélkül odébb ment.
A két hölgy, akinél kellett fizetni a fényképjegyért, szerencsére nagyon kedves és mosolygós volt.
SZÁLLÁS
A szállást telefonon foglaltam. Aminek nagyon örültem elsőre, hogy a levéltártól 500 méterre helyezkedik el. Első napi kutatás után foglaltam el a szobát. Úgy nézett ki, hogy az alsó szinten recepció, kocsma és nyerőgépek voltak egyben. Egy részeg férfi tántorgott ott Nicolae Guta számokat énekelve (román manele mulatós sztár). Nem volt túl bizalomgerjesztő a hely.
A szobában igen vicces volt, mikor a fürdőben a plafonra celuxszal felragasztott táblát láttam, amin a következő állt román nyelven: 
– Ne álljon lábbal a wc-fedélre
– Húzza le a wc-t
– Használja a wc-kefét
– A szemetet dobja a kukába
– Ne felejtsen el kezet mosni.
Elég szomorú, hogy erre embereket figyelmeztetni kell. No de ki az, aki a plafont nézi a fürdőben? J
A kocsma előtt az ittas személyek kb. éjfélig hangoskodtak, reggel pedig szintén manelére ébredtem…
ARADI TIZENHÁROM
Régi tervem, hogy begyűjtöm az aradi tizenhárom születési és halotti anyakönyveit, ami egyik esetben sem könnyű feladat. Köztudott tény, hogy az aradi tizenhárom nagy része nem volt magyar nemzetiségű, ráadásul nagy részük nem is a mai Magyarország területén született.
Halotti anyakönyvek esetén egyszerűbb lenne, hiszen mindenki ugyebár Aradon halt meg. De mégsem ilyen egyszerű a helyzet. Az aradi vértanúk a különböző nemzetiségük mellett különböző felekezethez is tartoztak, amiből következik, hogy a vallásuknak megfelelő felekezeti anyakönyvbe írták fel őket.
A római katolikus anyakönyvek: megtalálható a levéltárban Arad belvárosi (Arad-oraș) templomának anyakönyve 1849-ből, ebben viszont nem találhatóak a vértanúk temetési bejegyzései.
Ki nem ismerné a következő dalt: 
„Aradi vár, Aradi vár halál völgye,
Tizenhárom hős magyarnak temetője.
Viruljatok környékén e sírvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő haláluk.”
A levéltárban található egy olyan fond, hogy Arad- Cetatea Aradului, vagyis aradi vár. Hoppá, megvan, itt kellene keresni őket, gondolná az ember. „Matricole decedati, militari” vagyis elhunyt katonák anyakönyve, így áll a fondjegyzékben. Csak hát 1815-1851 között nem található halotti anyakönyv, így valószínű ide jegyezték őket. Hogy hol lehet az anyakönyv, nem tudni.
Református anyakönyvek: itt nagyobb sikerrel jártam, ugyanis 1849. október 6-án be volt jegyezve két vértanú. Halál oka: „politicai kivégzés”
Gróf Leiningen-Westerburg Károly, akinek teljes nevét fel sem jegyezték. Kötél általi halállal halt.
Dessewffy Arisztid, lőpor és golyó általi halállal halt.
Utóbbi testvérének leszármazottjait gyerekkorom óta ismerem.
Evangélikus anyakönyv: megtalálható az anyakönyv 1849-ből, nem szerepel benne egyik vértanú sem, ugyanis a református felekezethez írták be a fent említett két evangélikus személyt.
Ott volt Damjanich János, aki, mint tudjuk szerb származású volt. Ebből következően ortodox vallású.
Aradon két ortodox egyház működött, a szerb és a román ortodox. A szerb egyház anyakönyvei (valószínűleg pusztán véletlenül) hiányoznak 1831-52 között. Így nem lehet megtalálni bennük Damjanich temetési feljegyzését. Kikértem a román ortodox anyakönyvet, hátha oda jegyezték fel, de nem jártam sikerrel, az amúgy román cirillel (aminek betűi eltérnek a hagyományos cirilltől) írt anyakönyvben október 6-án nem történt temetés.
A levéltár a vértanúk szobrától egy utcányira található, ami így két nappal október hatodika után még az emlékező koszorúk tengerében pompázott.
Így hát a kutatásom eredménye, hogy a 13 vértanúból kettőt sikerült megtalálnom Aradon.
Nem adom fel, folytatom tovább az elveszett anyakönyvek keresését.
(A képek kattintva nagyíthatóak)
Hidvéghy Norbert
2018. november 2
