Kutatás Konstancán, a Fekete tenger partján
Megbíztak egy kutatással, melyben a Constantai görög közösség irataiban kellett kutatnom. Kifejezetten nagy kihívás volt egy ilyen kutatás, mivel a Konstanca lakóhelyemtől közel 1100 km-re, de erdélyi irodámtól is 510 km-re található.
Át a Kárpátokon
Székelyudvarhelyről Konstanca több, mint ötszáz km-re helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy át kell kelni a Kárpátokon, a régi határon. Ennek az 510 km-nek a megtétele 7-8 óra közötti időpontot vett igénybe mind oda, mind vissza. Odafele Cheia, míg visszafele Predealnál keltem át az öreg hegyen. Mivel autópálya csak Ploiestitől van így az út leglassabban haladó szakasza ez.
Plusz még a bukaresti körgyűrű, ami igazából egy kétszer egysávos utat jelent, kb akkora, mint Magyarországon egy szélesebb falusi út. Hát mit ne mondjak, az ember megbecsüli az M0 dugóit ilyen helyzetben…
Az autópályájuk a tenger irányában egész elfogadható minőségű, egy híd volt, amin mikor átkeltem éreztem, hogy megérkeztem a Balkánra.
Plusz még ott van a Fetesti híd, amin, ha át akar kelni az ember akkor fizetnie kell kb 1000 Ft összegű lejt. Én rossz sorba álltam be, abba a sorba, ahol azok mennek, akik előre megvették a jegyet. Mondtam, hogy én még nem fizettem, át szeretnék állni a másikba, erre az ott dolgozó férfi rámordított, hogy menjek, nem érdekli. Utána székely barátaimtól tudtam meg, hogy utólag is befizethetem, valamint magyar rendszámú autóra úgysem küldenek büntetést.
A város turisztikai szempontból
A tengerpart (saját fotó)
A szállásom egy hotelben volt. Az ára egy főre 18 000 Ft/éjszaka. Ez volt a város legolcsóbb helye egy ismert nemzetközi szálláskereső portál szerint. Kaptam különben 100-150/fő/éj-es ajánlatokat is.
Végül is a szállás jó választás volt, tiszta volt, kedves kiszolgálással, közel a levéltárhoz.
A városban rengeteg az autó, parkolóhelyet Budapesten is könnyebb találni, így mindenhova gyalog mentem. Tegyük hozzá, hogy nyaraló övezet.
A városkép ugyan azt mutatta, mint a benzinkúti parkolók a pálya mellett. Az utcán mindenhol szemét, üvegszilánkok, a vizeletszag pedig csípte az ember szemét. Nem beszélve a sok kétes alakról az utcán.
A tengerpart tisztának mondható, elég kavicsos. Sajnos értékmegőrző nincs, így egyedül a fürdés nem olyan biztonságos, ha értékekkel megyünk le a partra.
A parton értelemszerűen kifejezetten magas árak vannak, de a városban máshol étkezve találhatunk jó áron éttermet. Hozzáteszem a három napos ott tartózkodásom alatt egyetlen egy külföldivel, vagy külföldi rendszámú autóval sem találkoztam, ami azért sokat elárul. Az étteremben is ahol ebédeltem csak román nyelvű volt az étlap. Hozzáteszem a kiszolgálók mind kedvesek voltak. A városban akivel beszélnem kellett, több, mint 90 % abszolút barátságos volt, abszolút nem éreztem az idegenellenességet, amit Erdély egyes vidékein. Ez, hogy a város multikulturalizmusának vagy a turisztikai régiónak köszönhető azt nem tudom.
A levéltár, kutatás
Görög egyházi keresztelési anyakönyv
A constantai levéltár nem igazán különbözik az erdélyi levéltáraktól. Ami a különbség az az anyakönyvek kutathatósága. Dobrudzsa korábban bolgár terület volt, így hasonló a sorsa, mint Erdélynek. Egy multikulturális régióból egy szinte tiszta román régió lett. A városban korábban, 1853-ban a lakosság 55 %-át a mohamedán vallású tatárok, és az ortodox görögök alkották, csupán 5% volt román nemzetiságű. Később a terület 1878-as Romániához kerülése után kezdték a románokat betelepíteni és a területet elrománosítani. Az anyakönyvezés is csak 1879-ben kezdődik meg. Azt tegyük hozzá, hogy ezek állami anyakönyvek, nem egyháziak. Hogy egyházi anyakönyvek hol lehetnek arra nem kaptam választ. (Erre még visszatérek*) Így tehát a családfákat is csak eddig lehet visszavezetni, ami valljuk be nem túl sok.
Ami jobb volt, mint az erdélyi levéltárakban, hogy sokkal több anyakönyvet adtak ki, nem ragaszkodtak a hivatalos 5 könyvhöz. Tegyük hozzá, hogy teljesen más az anyakönyvezési rendszer is Dobrudzsában, mint Erdélyben. Végülis ekkor még két külön ország volt.
Születési anyakönyveknél az 1905-ös évben kutattam, amit összehasonlítva a magyar 1905. évvel az a különbség, hogy Magyarországon a születendő gyereknek beírták a szüleinek a születési helyét, a románba viszont nem. A román anyakönyvbe viszont feljegyezték, hogy a gyerek milyen nemzetiségű volt. Vegyes házasságoknál nem tudom igazából, hogy ott hogyan vették, valószínűleg az apa etnikumát írták be.
Házassági anyakönyvek közül az 1912 és 1920 közötti időszakot néztem át. Itt a házasulandó feleknél beírták a születési helyét a vőlegénynek és menyasszonynak, szemben a magyar anyakönyvek azonos időszakával. A román anyakönyv viszont nem jegyezte fel a házaspárok édesanyjának a születési nevét, ami szintén hasznos infó valljuk be.
Az anyakönyvek végignézése közben is látszik a kikötőváros multikulti jellege és hogy honnan települtek be a lakosok. Találtam mindenféle nemzetiségű személyt, különböző országokból érkezve. A teljesség igénye nélkül: románok, tatárok, görögök, albánok, bolgárok, macedónok, cigányok, lengyelek, zsidók, sőt még magyarokat is találtam!
*A görög demokrata bizottság iratai között található görög egyházi anyakönyv, mindössze néhány év születés, méghozzá görög nyelven.
Constantai magyarok!
Szabó Ágnes állami házassági anyakönyve 1915
A kikötővárosba még a XX. század elején magyarok is érkeztek.
– 1915-ben házasodott egy Háromszék vármegyében született Deák György bérkocsis, aki egy a Szeben megyei Orláton született román hölgyet vett feleségül. Amit érdemes megjegyezni, hogy Háromszék megyét már ekkor Treiscaune-nak nevezték, amikor még nem tartozott Romániához.
Deák György születését igen nehéz lenne megkeresni, ugyan is csak a vármegyét írták fel, de a települést nem, ahol született.
– 1915-ben házasodott még Kovács Róza 46 éves csorbajai születésű nő, Kovács Ádám és Abos Róza lánya, aki a konstantinápolyi születésű Picioc Dumitruhoz ment hozzá.
– 1915-bel a nagyborosnyói születésű László Szabó Ágnes, Szabó László és Amália lánya egy Brailai férfihoz ment hozzá.
Itt azért jó volt olvasni, hogy a székelyföldi Nagyborosnyóra, mint Magyarországon található városra hivatkoznak. J
– 1915-ben házasodott egy Bálint Lina, aki Bukarest szülötte volt, édesapja Bálint István brassói lakos, édesanyja Gheorghe Lina. Itt már a nevekből következtetve vegyes házasságból született gyermekről van szó.
– 1905-ben született egy János Vilmos nevű gyermek, akinek feljegyezték, hogy apja János Kozma osztrák-magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű és katolikus vallású. Édesanyját József Szlivicának hívták. A keresztnevek nem igazán tűnnek magyar eredetűnek, bár a családnevek viszont igen. Érdekes.
Ez a János Vilmos nevű gyermek 1975-ben hunyt el Bukarestben.
– 1905. Forgács István nevű gyermek is született itt, akihez bejegyezték, hogy magyar állampolgár, katolikus vallású. Szülei Forgács Dénes 51 éves és felesége Katalin 30 éves.
– 1905-ös évben született egy Kovács Mária, aki Kovács Ignác gépész és Pojsi Erzsébet, szintén osztrák-magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű és katolikus vallású.
Néhány év átnézésével is ennyi magyart találtam. Vajon hány magyart rejthet a teljes anyag?
Mohamedán cigányok
A dobrudzsai születési anyakönyvek érdekessége, hogy a születési anyakönyvekben a szülők származási helyét nem jegyzik fel, viszont a nemzetiségét igen.
Mohamedán cigányok születési anyakönyve, 1905 Constanța
Így tudni például, hogy az amúgy a nevek alapján hirtelen töröknek gondolt személyek valójában cigány nemzetiségűek voltak. Dobrudzsába még a török idők alatt kerültek cigányok, akik neveikben, vallásukban, zenéjükben és sok esetben nyelvükben is asszimilálódtak a törökök felé. Ez különben a bulgáriai cigányok egy részére is jellemző.
Sikerült rálelnem olyan anyakönyvre, amiben egy oldalon belül két cigány születés is található.
Mindkét bejegyzés egy kislányt születését jelöli.
Az első kislány neve Asie, kinek édesapja Ismail Ibram 20 éves munkás ember, míg édesanyja a szintén 20 éves foglalkozás nélküli Ganime.
Lakhelyük szerint a konstancai cigánynegyedet jegyezték fel.
Vallásuk mohamedán.
A másik kislány neve Hasübe, aki Murat Hasan 40 éves munkásember és Hatige 35 éves foglalkozás nélküli nő gyermeke.
Lakhelyük szerint szintén a cigánynegyedben laktak és mohamedán vallásúak voltak.
Az érdekesség, hogy mindkét gyermek 1905. február 8-án született.
Található az anyakönyvekben egy Jasar nevű cigány fiú születése is, ami az apa, Ali Sali foglalkozása miatt érdekes. Ott nem munkást jegyeztek fel, hanem hordárt.
A hordár áruszállító; szegény munkás, aki abból él, hogy egy vásártérről, boltból a rábízott holmit, árut kézben vagy a taligán egy másik városrészbe szállítja.
Olvassák el korábbi bejegyzésem az ojtozi magyarokról.
Ebből már tudhattuk is, hogy milyen munkákra alkalmazták a cigányokat a román kikötővárosban 120 évvel ezelőtt.
Jelen írás csak a szerző nevével és honlapjának feltüntetésével másolható!
2021.09.04. Hidvéghy Norbert, családtörténeti kutató
