Szabadkai kutatás, Délvidék

Szabadka levéltára

Utolsó blogomat Szabadkáról 2017-ben írtam. Érdekességek, tapasztalatok hat év távlatából. Mi változott a városban, milyen volt a szállásom, hogyan sikerült a kutatás.

 

Szállás

Bookingon kerestem szállást. Elsősorban olyan szállást, ahol magyar a tulajdonos, hogy ezzel is a helyi magyar vállalkozókat támogassam. A booking nagy hibája, hogy nem lehet keresni, hogy milyen nyelveken beszélnek a szállásokon. Mivel a szállások nagy részének nevéből nem derül ki, hogy a tulaj magyar-e vagy nem így oda mentem, ahova hat éve. Akkor volt magyar alkalmazott, most már nincs.
A tulaj keveset beszél magyarul, a fiatalok angolul. A szállást teljesen felújították, örültem is neki.
Lefekvés előtt a fürdőben megláttam egy hatalmas csótányt, onnantól már nem igazán aludtam jól. Éjszaka mikor megébredtem egy másik futott keresztül a szobán. Később a Google-ban olvastam, hogy ez visszatérő probléma, mint ahogy az is, hogy nem akarnak számlát adni. Végül azt csak sikerült kiharcolni.

Levéltár

Másnap nyitás előtt már egy órával előbb mentem a parkolóba, mert előző este a parkolóőr figyelmeztetett, hogy hamar megtelik a parkoló és nem lesz helyem. A szabadkai parkolási nehézségekről itt írtam.

A kutatásom kiindulási személyéről annyit tudtam, hogy születési helye vagy Szeghegy vagy Bácsfeketehegy. Ugyanis egyik dokumentumban egyiket írták másik helyen a másikat születési helynek. Jobb híján kikértem mindkét anyakönyvet. Végül kiderítettem, hogy születési hely Bácsfeketehegy, ahova bejegyezték pedig Szeghegy.
A család evangélikus német származású és lehet, hogy sikerült kideríteni mely német területről származnak. Ami miatt csak lehet az az, hogy egy ugyan olyan családnevű személyt találtam, akinek beírták a németországi származási helyét a halálához.
Szeghegy egyházi anyakönyvei nagyon hiányosak. Évtizedek hiányoznak belőle.
Az anyakönyvek egy részét átírták cirill betűkkel, hogy mikor nem tudni. Ezt az anyagot 2017-ben gyűjtötte be a  levéltár, elsőként kutathattam benne még akkor a levéltár raktárjában. Azóta ezek a könyvek be lettek szkennelve, amik Szabadkán kutathatóak. A levéltár munkatársainak nagy része magyar vagy tud magyarul (vagy angolul) és nagyon segítőkészek.

Szabadkai magyarság

Sajnálatos módon azt tapasztaltam, hogy sokkal kevesebbszer volt magyar köszönésre magyar felelet. Ezt a héten kijött szerbiai népszámlálás eredményei is sajnos megerősítik. Közel 70 000 fővel csökkent a Délvidék magyarsága 10 év alatt.
A magyarság csökkenésével párhuzamosan egyre jobban nő az iszlám hitűek száma, egyre több bukrában és hidzsábban járkáló nőt látni. 2008-ban át is adtak egy Dzsámit Szabadkának a szélén a magyar határhoz közel.

A szerbiai népszámlálás eredményei:

 

Hidvéghy Norbert, családtörténeti kutató

  1. május 1.